2017. nov 26.

Ferenc pápa egy tollas kígyóistenséget fogad az Istenség Csereprogram keretében

írta: KisKirály
Ferenc pápa egy tollas kígyóistenséget fogad az Istenség Csereprogram keretében

gu2iv3o4cashwqjtp51n_2.jpg

A kapcsolatok elősegítése és a vallások közti párbeszéd előmozdítása érdekében Ferenc pápa az egész hónapos Istenség Csereprogram keretében fogadta a szárnyas maja kígyóistent, Kukulkánt.

Nagyon izgatottak vagyunk, hogy a következő négy hetet itt tölti velünk a Háborús Kígyó, mely idő alatt megmutatjuk neki a Katolikus Egyház szertartásait és szokásait, így mikor hazatér, meg tudja majd mutatni azokat Chichén Itzábéli hívőinek és a környező Yucutáni közösségeknek.

mondta a Vatikán szóvívője Greg Burke, aki azt is elmondta, hogy a püspök Róma leghíresebb látványosságainak megmutatása előtt evlitte Kukulkánt pizzázni az első este.

Ha Kukulkán már kényelmesen érzi majd magát, a pápa tervei szerint néhány saját imát elmondhat majd, és megpróbálhat egy vagy két transzszubsztanciációt is elvégezni. És talán tartózkodása vége felé, ha neki is tetszik az ötlet, szemléltethetné nekünk az autentikus emberi áldozatot.

Vatikáni források azt is megerősítették, hogy a csereprogram részeként a Mindenható Isten, a Mi Mennyei Atyánk a következő hónapot a taoista villámistennel, Leigonggal fogja tölteni a Tibet feletti felhőkirályságban.Forrás:

https://www.theonion.com/pope-francis-hosts-feathered-serpent-god-as-part-of-dei-1819579199

Szólj hozzá

szatíra