A Mikulás esete a kecskékkel
A modern, amerikai Mikulás a mediterrán térségben született, Észak-Európában nevelkedett, majd az új világ partjain nőtt felnőtté - de mégis ki ez a Mikulás, és hogyan került ide? A manapság elfekkel, szarvasokkal, meg északi sarkkal asszociált Mikulás gyökerei azonban a pogány időkig nyúlnak vissza.
Az eredeti szent, Miklós, egy Krisztus után 280 évvel született görög volt, aki Myra városának püspöke lett. Miklós kövér sem volt, meg jókedvű sem volt, ellenben hírhedten tüzes, és dacos alak volt, aki a nagy Diocletianusi keresztényüldöztetések idején a végsőkig védelmezte a keresztény hitet, még az égő Bibliák tüzének fényében is, szembeszállva a halálos ítélet lehetőségével. Miklós ellenszegülése nyomán évekig börtönben volt, míg Nagy Konstantin el nem hozta Rómának a kereszténységet. Máig is sokan tisztelik, teljesen függetlenül a Mikulással való modern asszociációjától. Miklós nem véletlen emelkedett a szentek között az első sorokba - rengeteg különböző csoport védelmezője volt, sőt, egész nemzeteké. Az 1200-as évektől a gyerekek védelmezőjeként volt elterjedt a neve - ezt a titulust két cselekedetével vívta ki. Az egyik volt az, mikor három fiatal lányt mentett meg a prostitúciótól, azzal hogy három zsák aranyat küldött a tartozásokkal küszködő apjuknak. A másik, kevésbé ismert cselekedete az volt, hogy egy fogadóba betértekor, különös érzése támadt. Ez a megérzés a pincébe vezette, ahol a fogadó tulajdonosa éppen három meggyilkolt kisfiú darabjait tuszkolta hordókba. Azonban Miklós nem csak megérezte mi történt, de fel is támasztotta a három fiút.
Több száz éven keresztül - körülbelül 1200 és 1500 között - Szent Miklós birtokolta az "ajándékhozó" címet, kihívatlanul, (feltételezett) halálának napján, december hatodikán ünnepelvén őt. Néhány korábbi Európai istenség tulajdonságait is megörökölte, és Odin hatalmas fehér szakálla mögül, repkedve bizonyosodott meg arról, hogy a gyerekek rendesen elmondják az imákat, és úgy általában jól viselkednek. Azonban a protestáns reformáció után, elsősorban Észak-Európában, Szent Miklós kegyvesztetté vált. Ebben a formában így kicsit problémássá váltak a dolgok. Továbbra is szereted a gyerekeidet, de ki fog nekik ajándékot hozni? Szenteste a Jézuska? Nos, a kis Jézus nem tudott valami sok ajándékot hurcolni, meg igazából ijesztő sem volt különösebben. Ezért aztán a kis Jézus kapott pár segítőt, akik cipelték a sok ajándékot, nameg rémisztgették a kölköket, mert hát mégis a Jézuska csak nem lehet goromba (ha már az apukája az akar lenni a gyerekekkel minden áron). Azonban Miklós alakja így sem halványult, hiszen ő volt a rémalakok alapja ezen alkalommal: mint a hamuklás, a durva-Mikulás Ruklaus, vagy Pelznickel, a szőrös Mikulás. Ezek az alakok megverték, vagy elrabolták a rossz gyerekeket - és bármi meglepő, de a kései Mikulás személyiségfejlődésének szerves részei lettek, ahogy a krampuszé is.
Az oldszkúl Mikulás
Mielőtt rátérnénk a poszt fő témájára, nézzük meg hogy vajon még honnan eredeztethetőek a modern Mikulás tulajdonságai.
Odin
Elég gyakori, hogy Odint, Asgard germán mitológiai eredetű uralkodóját, a varázserőkkel rendelkező, nagy fehér szakállú alakot egy tető alá hozzák a Mikulással. Azonban lehetséges, hogy a kapcsolatuk hangsúlyosabb mint azt gondolnánk. A téli napforduló, melyet északon Yule-ként ünnepelnek, régebbi időkben arról (is) szólt, hogy Odin ekkor vezette a Nagy vadászatot az égből, nyolc lábú repülő lován, Sleipniren, mely lehetséges hogy a rénszarvas megfelelője. Ekkoriban a gyerekek éjszakára a cipőikben répát és szénát hagytak Sleipnirnek, és a legenda szerint Odin ezekben a cipőkben cserébe ajándékott hagyott.
Holda asszony (vagy Holle-anyó)
Holda asszony a germán legendák télistennője, a gyerekek lelkeit védelmező gyönyörű szőke nő, aki egyes ábrázolásaiban vörös ruhát hordva mászik be kéményeken hogy ajándékot hagyjon a házban.
Le Befana
La Befana egy 13. századbeli olasz legenda. A korom piszkította, seprűnyélen repülő nő a házak kéményein keresztül látogatta meg a gyerekeket, akiknek cukrot és ajándékokat vitt. A rossz gyerekeknek azonban csak egy darab szenet.
Mek-mek Mikulás!
Az ősi germán népek egy máig (többé, de inkább kevésbé eredeti formájában) ünnepelt fesztiválja a Yule, vagy Yule-időszak. A tudósok ezt az ünnepet a már említett Nagy vadászattal, Odinnal, és a pogány angolszászok Mödranihtjával kapcsolják össze. Később a kereszténység újraformulálta az ünnepet. Ez az időszak a régi időkben azonban nem (csak) az ajándékokról és az ünnepről szólt, hanem például hogy a draugarok, azaz az élőholtak előszeretettel mászkáltak ilyenkor kicsivel gyakrabban. A máig ünnepelt Yule egy része, melyben egy családnál egy másik család a lakásban elrejt egy Yule-kecskét, melyet megtalálása után ismét el kell rejteni egy másik házban.
A Yule-kecske története igen régi. Míg többen Thorral asszociálják, ez a kecske egy olyan indoeurópai emlék, mely messze megelőzi a skandináv istenségeket. Norvégiában Julekukként ismert, Finnországban Joulupukkiként, svéd területen Julsven, újabb formájában Julbock. Néha szakállas emberként, máskor mint kecskét ábrázolják, néha azonban a kettő keverékeként. Megint más elméletek szerint a Yule-kecske gyökerei a Buccában, a balti "puk"-hoz, a szarvas istenséghez, és a kelta "púca"-hoz, a kecskealakot is felölteni képes lényhez vezethetőek vissza.
Több tradicionális néven ismert ez a kecske-istenség, melyekből a "puck" máig is Írországban használatos megnevezés a kecskére. De nem csak északon találkozhatunk ezzel a legendával - Olaszország északi határánál egykor boszorkányok imádták a természet egy szellemeként a nagy vörös kecskét, szarvai közt fehér ponttal. Azonban a Yule-kecske is átalakult a kereszténység által. Egyes kultúrák az alakját a Mikulás "karácsonyi kecskéjévé" puhították, mások pedig démonizálták, mint az ördög inkarnációját. De valóban, ez a kecske történelmi emlék a Szarvas Istennek, a Boszorkányok Apjának, így aztán nem csoda, hogy a kereszténység vagy átformálta, vagy elutasította.
Egy történet szerint, egy éjszaka egy kislány egy Yule-kecskével táncolt, majd azon kapta magát hirtelen, hogy valahogy a kecske alakot váltott, és már magával az ördöggel táncol. Egy másik szerint egy ember tradicionális pogány Yule-kecskének öltözött, de megjelent neki egy morcos Belzebúb, és dühödten szidta, hogy hogyan merte neki kiadni magát. Finnországban a Yule-kecske egy borzalmas figurává változott, aki pont az ünnepi időszak előtt jelenik meg, és ajándékokat követel, és rossz gyerekeket eszik.
A Yule-kecske korábban termékenység-misztériumokkal volt asszociálva. Több ilyen misztérium régebbi akár a Yulénál, akár a Karácsonynál, és egy ősi finn Aratási Feszivállal hozhatóak kapcsolatba, melyet Kerki néven tartottak szeptember és november környékén. A fesztivált Kerki isten tiszteletére tartották, aki gyakran kecskeként volt ábrázolva, Kerkipukki néven. A fesztivál részeként egy estére mindenki részegre itta magát - azonban attól vált érdekessé, hogy mindenkinek állva kellett maradnia, hogy a jövő évi termés gazdag legyen. Ha valaki kifeküdt, vagy csak elesett, az a termést terméketlenséggel átkozta meg. Ezen az estén valaki felöltötte magára a szarvakat és a bundát, így megszemélyesítve a Kerkipukkit, és házról házra járt, alkoholért és ételért. A Kerkipukki alatt az ősöket tiszelték meg, és a szesz és a kenyér misztériumát, a születés, az élet, a halál, és a csodálatos újjászületést ünnepelték. A Kerkipukkinak volt még egy szokása: lányokat kért meg hogy üljenek az ölébe, valószínűleg a termékenységet, és az istenség és az ember közti uniót szimbolizálandó - valószínűleg innen ered a modern szokás, miszerint a gyerekeket a Mikulás az "ölébe ülteti".
A Kerkipukki mellett pedig ott volt a negatív párja, a Nuuttipukki. Ő kora januárban érkezett, hogy a Yule utáni maradékokhoz hozzájusson - ma ezt Szent Knut Napjaként ismerjük. Ebből az alkalomból egy csapat fiatal öltözött kecskének, akik nem kértek, hanem követeltek. Ez gyakran tömeges fosztogatássá vált, és e mentén szökött szárba a tradíció, miszerint a jó gyerekeket a Kerkipukki édeségekkel ajándékozta meg, a rosszakat viszont virgáccsal fenekeli el. Itt már láthatjuk a későbbi Krampusz gyökereit is. Ezek a tradíciók aztán később túlélték az időket, és természetesen a keresztény hagyományokba olvadtak.
Nuuttipukki
Későbbi tradíciókban aztán, ha nem is látták, de a Yule-bak a Karácsony folyamán biztosan a házba érkezett. Hogy ne csalódjon bennük, a norvég gyerekek árpaszemekkel töltött cipőket tettek az ágyuk alá. Északkelet-Norvégiában úgy gondolták, hogy a Szentestét az ebédlőasztal alatt töltötte, majd reggelre elment, és ha az asztal alatt árpaszemeket hagyott, jó lesz a termés jövőre. Aztán január hatodikán Dániában követte a Csillagfiúkat, akik papírlámpással meneteltek az utcákon, szimbolizálva a Betlehemi csillagot. Aztán január 13-án, Finnországban teszi tiszteletét Szent Knut napján, aki mint Nuuttipukki ugyanúgy nézett ki, mint egy kecske, de úgy ivott, mint egy ember, és ha gazdagságra akartál szert tenni a következő évben, jobban jártál, ha annyit adtál neki inni, amennyit csak akart.
Mikulások kompániája
A Yule-komák már az izlandi folklór figurái, akik a modern időkben az izlandi Mikulások lettek. Az idők során folyamatosan változott, hogy hányan is vannak, mostanság tizenhárman. A Szenteste előtti 13 éjszaka folyamán helyeznek ajándékokat vagy büntetésből rohadó krumplit a gyerekek által kihelyezte cipőkbe. Az izlandi folklórban gyökerezik az eredetük, és területileg változott minden egyes Yule-koma viselkedése - volt köztük puszta mókás kedvű, és volt köztük szörnyeteg is, aki gyerekeket evett.
1932-ben jelent meg a népszerű Jólin Koma verseskötet részeként a "Jólasveinarnir" című vers, amely újra az izlandi társadalomba integrálta a Yule-folklórt, és azzal a manpság ismeretes tizenhárom Yule-koma jellemét, és kapcsolatukat több másik, a folklórban feltűnő karakterhez. Eredetileg rosszindulatú, sőt, néha egyenesen bűnöző jellemű tréfacsinálók voltak, akik loptak és zaklatták az embereket. Mindegyiküknek saját neve volt, amely a természetükre utalt. A tradíció szerint a Yule-komák Grýla és Leppalúði hegyitrollok fiai voltak. Egy másik tradíció szerint velük együtt járta a hegyvidéket a Yule-macska, aki megette azokat a gyerekeket, akik nem kaptak karácsonyra ruhákat. Az alábbi táblázatban pedig mindenki megtalálhatja, éppen aktuálisan milyen Yule-komára kell számítson.
| Izlandi név | Magyar név | Leírás | Érkezés | Távozás |
|---|---|---|---|---|
| Stekkjarstaur | Báránybundás bugris | Bárányokat molesztál, de igencsak hátráltatva van a merev malaclábai miatt. | December 12 | December 25 |
| Giljagaur | Meder-kukkoló | Kiszáradt folyómedrekben bújkál, várva az alkalmat hogy tehéntejet lophasson. | December 13 | December 26 |
| Stúfur | Köpcös | Természetellenesen alacsony, és tepsiket lop, hogy leegye róla az odaégett dolgokat. | December 14 | December 27 |
| Þvörusleikir | Kanál-nyaló | Ez az alultápláltságtól extrém-vékony alak fakanalakat lop, amikről lenyalogatja a maradékot. | December 15 | December 28 |
| Pottaskefill | Fazék-vakaró | A fazékban talált maradékot lopkodja. | December 16 | December 29 |
| Askasleikir | Tányér-nyaló | Az ágy alatt vár, hogy tányért lophasson. | December 17 | December 30 |
| Hurðaskellir | Ajtócsapkodó | Szeret ajtókat csapkodni, különösen éjjel. | December 18 | December 31 |
| Skyrgámur | Skyr-nyeldeklő | Erős az affinitása a skyr (egy izlandi krémes sajtfajta) iránt. | December 19 | Január 1 |
| Bjúgnakrækir | Kolbászlopó | A füstölésre váró kolbászokat lopkodja. | December 20 | Január 2 |
| Gluggagægir | Ablakleső | Az ablalkokon bámul be, és ellopható dolgokat keres. | December 21 | Január 3 |
| Gáttaþefur | Ajtószaglászó | Hatalmas orrával ellopható laufabrauð-ot (izlandi karácsonyi kenyeret) keres. | December 22 | Január 4 |
| Ketkrókur | Húskampó | Kampóval lop húst. | December23 |
Január 5 |
| Kertasníkir | Gyertyalopó | Faggyúgyertyát lopkod a gyerekektől, amit el is fogyaszt. |
Visszatérve a Mikulásra
A most ismert Mikulás azonban világhódító útjára már az új világból indult, az első tengerentúli litográfiás könyv, a "Gyerekek Barátja" nyomán. Ebben az írásban ábrázolták mint repülő szarvasok húzta, északról érkező szakállas embert. Amerika partjaira Holland bevándorlók vitték magukkal a figurát, Sinterklaas néven. Most már láthatjuk, hogy a kereszténység miként faragott a pogány ünnepekből és alakokból magának újakat, és miként lett egy szent nyomán egy kecske-istenből a Mikulás, és a kezdetleges Mikulás-alakokból egy új, csilivili amerikai Mikulás. Nyilván még rengeteg pogány kapcsolata van az öregnek, egészen a Római-korig visszamenően, de azt hiszem az északi népek tradíciói a legérdekesebbek ebből a szempontból, így a poszt arra szorítkozott. A Krampuszt már egy külön posztban tárgyalom.
Forrásanyagok
http://www.ibtimes.com/santa-claus-pagan-origins-5-influences-behind-father-christmas-1736863
http://www.patheos.com/blogs/matauryn/2017/11/30/the-yule-goat/
https://news.nationalgeographic.com/news/2013/12/131219-santa-claus-origin-history-christmas-facts-st-nicholas/
