Elfogyasztott bolygónk, a Föld
Az "új megőrzési elvek" szerint fel kéne adjuk a törekvéseinket a bolygónk megmentésére. Vagy ahogyan azt Erle Ellis környezetvédelmi tudós mondta, "A természetnek vége. Már az antropocénban élünk." (Az antropocén egy javasolt új földtörténeti kor, melynek kezdetét az emberi tevékenység a Föld ökoszisztémáira gyakorolt jelentős és globális hatása határozná meg.) Ez viszont irracionális és veszélyes kishitűség.
Eszerint a fajok pusztulásának nem lehet gátat szabni, és hogy az emberiség egy eredendően tudatlan behemót, és arra kéne törekedjünk, hogy az általunk leginkább értékelt fajokat megmentsük, mint az elefántokat, és más nagytestű emlősöket. Úgy fest viszont az ebben hívők nincsenek tisztában a biodiverzitás végtelen hatalmasságával, mely abban a több millió fajban rejlik, melyeknek nagy része még mindig ismeretlen a tudomány számára. Ez a tudatlanság és az elkeseredés kombinációja.
Dr. Edward O. Wilson, a szociobiológia és a biodiverzitás atyjaként emlegetett biológus viszont nemrég megjelent könyvében egy olyan extrém ötlettel rukkolt elő, miszerint a Föld felszínének mintegy felét permanens rezervátumokká kéne alakítani, melyekbe az ember nem nyúl bele.
Saját megfogalmazása szerint "Első hallásra irreálisnak hangozhat. Azonban elég adatot láttam, és elég, a biodiverzitásról és a kihalási folyamatról legjobban informálit ökológussal beszéltem ahhoz, hogy azt mondhassam, ez egyszerűbb mint gondolnánk. A legegyszerűbb formában, a Föld felszínének a felének a megmentésével a fauna és a flóra közel 80-90% százalékát megmenthetnénk."
Azonban ez csak az egyik oldala, vagy inkább megoldása a problémának, melyben a különböző megoldások akár még ütközhetnek is egymással. Azonban ott az emberi oldal. Még keresztény barátaink is elgondolkodhatnak Ferenc pápa nemrég mondott szavain, miszerint
Néhányan azt gondolják, már bocsánat a kifejezésért, hogy ahhoz hogy jó katolikus legyen, olyan kell legyen mint a nyulak. Nem.
Az évszázad közepére két, vagy akár hárommiliárd emberrel is több lehet a Földön. Minden, a következőkben felsorolt probléma része lehet az emberiség tömeges éhezésbe taszíttatásának. És mindez még azok előtt, hogy számba vennénk hogyan is hathatnak egymásra is.
A probléma gyökere ott van, ahol minden más gyökere is: a termőtalajban. Az ENSZ hírhedt megállapítása, miszerint a jelenlegi termőtalaj-veszteség mellett ~60 évig tudja az ember a mezőgazdasági termelést fenntartani, most úgy fest, újabb bizonyítékokkal lett alátámasztva. Részben a termőréteg degradációja miatt, a Föld termőföldjeinek termelékenysége már így 20%-ot csökkent.
És most beszéljünk a vízveszteségről. Olyan helyeken, mint a Kínai-alföld, az USA belső területei, Kalifornia, és Északnyugat India - melyek mind a világ legfontosabb termesztési területei között vannak - az öntözéshez használt talajvíz szintje már így is elérte a kritikus pontot. Például a Felső-Gangesz víztározói már így is ötvenszeres túlhasználatnak vannak kitéve. Viszont hogy lépést tudjanak tartani az igényekkel, Dél-Ázsia farmerei 2050-ig 80-200 százalékos vízhasználat-növekedését igényelnek. De majd miből?
A következő kényszerítő erő a hőmérséklet. Egy tanulmány szerint, ha minden körülmény változatlan marad, az minden egyes Celsius-fok növekedéssel 3%-os rizs, 6%-os búza, és 7%-os kukoricatermény-veszteséghez vezethet. És ezek az optimista jóslatok. Egy, az Agricultural & Environmental Letters által publikált tanulmány szerint 4 Celsius-fokos melegedés az USA kukoricaövének 84-100%-os terményveszteségét eredményezné. Ennek egyik oka, hogy a magas éjszakai hőmérsékelet megzavarja a beporzási folyamatot. Azonban ez csak az egyik része a feltehető beporzási krízisnek. A maradékért a rovar-apokalipszis lehet a felelős, melyet a hiányosan tesztelt peszticidek világszerte való alkalmazása okoz. Már így is, a világ több részén a beporzást manuálisan végzik, emberi munkások segítségével - még ha ez csak a drágább termésnövényék esetében kifizetődő is.
Míg ezek a katasztrofális események a szárazföldön zajlanak, addig a tengerek a műanyagon kívül mindentől meg vannak fosztva. Még a hatalmas törekvések ellenére is világszerte körülbelül évi 1%-al csökken a halászati fogások bősége az összeomló populációk miatt. A globális talajkizsákmányolás tükörképe a globális tengerkizsákmányolás: a kis halászatok helyét nagyvállalatok veszik át, akik azoknak szállítják aztán a halat, akik ugyan kevésbé igénylik azt, de többet fizetnek érte. Körülbelül 3 milliárd ember táplálékellátása függ nagymértékben a hal- és rákproteintől. De majd miből?
Ez már így is elég kemény, de ahogy az emberek bevétele is növekszik világszerte, úgy változik az étkezési szokásuk is, és formálódik a növényi protein-központúból állati protein-központúvá. A világ hústermelése négyszeresére emelkedett az elmúlt 50 évben. Viszont az átlagos globális húsfogyasztás még így is az Egyesült Királyság átlagos húsfogyasztásának a fele. Az evési szokások miatt az Egyesült Királyság termőföld-lábnyoma 2,4-szer nagyobb mint az azt kiszolgáló agrikulturális területé. Ha mindenki húsalapú étkezésre tér át, ehhez hogyan fogunk pontosan alkalmazkodni?
Elképesztő méreteket ölt már most is állattenyésztést kiszolgáló mezőgazdasági termelés. A gabonák és hülvelyesek formájában termelt kalóriák 36%-a, és a proteinek 53%-a az állattenyésztésben kerül felhasználásra. Ezen ételek kétharmada mintegy elvész a folyamat során, mikoris növényiből állati termékké alakulnak. Egy nemrég, az Our World in Data által közzétett grafikon szerint egy gramm, babból vagy borsóból származó protein előállításához 0,01 négyzetméter talajra van szükség, viszont hogy ugyanezt a mennyiséget marhából vagy juhból nyerjük ki, már 1 négyzetméter talajra van szükség - ez százszoros különbség.
Igaz, hogy a marhák és juhok legeltetésére használt földek nagy része nem alkalmas a növénytermesztésre, viszont alkalmasak lennének más ökoszisztémák fenntartására. Ehelyett lápokat szivattyúznak le, fákat vágnak ki, ragadozókat és vadon élő növényevőket irtanak ki rengeteg másik állaftfajjal egyetemben, miközben legeltetőterületekké alakítják az élőhelyüket. Lenyűgüző helyek válnak a több és több jószág tartásának martalékává - mint Madagaszkár és Brazília esőerdei.
Mivel nincsen elég föld ahhoz, hogy kielégítsék mind a szükségletet, mind a kapzsiságot, az állati termékekre való globális áttérés egyben a szegények szájából kilopott étel szinonimája is. Ahogy a bolygó majd' minden szegletének ökológiai purgálásáé is. Az étkezésben való váltás fenntarthatóvá tétele képtelenség volna még akkor is, ha az emberi populáció nem növekedene. De minél több az ember, a húsfogyasztás annál nagyobb éhséghez vezet. A 2010-es értékhez képest, az ENSZ számításai szerint 2030-ig 70%-kal fog növekedni a húsfogyasztás. Ennek részben következménye, hogy a globális termés-követelmény is megduplázódhat (a 2005-ös értékhez képest) 2050-re. A földmennyiség, ami ehhez szükséges volna viszont egyszerűen nem létezik.
Könnyű válaszok nincsenek ez esetben sem - de egy kritikus pont kell hogy legyen a hús alapú étkezésről akár részben, növényi alapúra áttérés. Mindent számba véve, a húsért való állattenyésztés megszüntetése és a töménytelen növény bio-üzemanyagért termesztésének megszüntetése elegendő kalóriát biztosíthatna még 4 milliárd ember számára, és megduplázná az emberi protein-fogyasztás szükségleteit kielégítő táplálék mennyiségét. A mesterséges hús is nagy segítség lesz: egy tanulmány szerzői úgy vélik a vízhasználatot 82, a földhasználatot pedig 99 százalékkal csökkentheti majd.
Nem bitorolhatjuk el azonban húsfogyasztás előnyeit sem
Kezdjük a múltban, és vegyök elõször az étrendben tapasztalható gyors és radikális változást, amely mentén Homo sapiens-é fejlődhettünk. Az emberi agy anyagcsere-szükséglete jelentõs mértékben különbözik a fõemlõsökétõl. Az antropoid fõemlõsök az agy energiaellátásához az egész testre érvényes nyugalmi anyagcserének kb. 8 %-át használják, más emlõsök – természetesen nem az emberekrõl van szó – pedig csak 3, illetve 4 %-át. Ugyanakkor az ember, a Homo sapiens az agy ellátásához sokkal többet, az úgynevezett nyugvó anyagcsere 25 %-át használja. Vagyis az egész testre érvényes anyagcsere 25 %-át az agy használja föl! Ez természetesen annyit jelent, hogy az energiaszükséglet jelentõs mértékben különbözik minden más állatétól, még a legközelebbi rokontól, az antropoid fõemlõsöktõl is. 315 Kcal-val az emberek az agy számára három és félszer többet használnak föl a nyugvó anyagcsere-lehetõségbõl, mint a legközelebbi antropoidok, például a csimpánzok. A világos magyarázata ennek a különbségnek az, hogy a Homo erectus nem egyszerûen Australopithecus élelmezéssel tartotta fönn magát; vagyis egyszerûen arról volt szó, hogy a növényi táplálék mellett húst is evett. Nem úgy, mint az Australopithecusok, amelyek csak növényi táplálékot hasznosítottak, hanem a növényi táplálék mellett jelentõs mennyiségû állati eredetû komponens is szerepelt a Homo elõdök menüjében. Emellett, s ami különösen fontos, már a Homo erectusnál is, késõbb a mai embernél is, rendkívül lényeges az agyfejlõdés szempontjából különösen az, hogy az így elfogyasztott fehérjénél nem is tulajdonképpen a mennyiség volt a fontos, hanem a fehérjek, és fõképpen az állati fehérje kalóriatartalma. A korai vadászó, gyûjtögetõ életmód, amely már a Homo erectusra is jellemzõ volt, hatásosabb módja volt annak, hogy olyan táplálékra tegyen szert, amely összehasonlítva az Australopithecusokkal, 35-50 %-kal növelte a bevitt kalóriát. Újabb adatok arra utalnak, hogy a különösen gazdag, kalóriadús táplálkozás (már a habilisszal kezdõdõen) és így az agy fejlõdésében tapasztalt, viszonylag gyors változás az állati eredetû élelemben történt változással függhetett össze.
Az emberelõdök vándorlásuk során kimerészkedtek a folyó-, tó- s fõként a tengerparti területekre. Azaz élelmezésükben a tengerbõl nyert puhatestûek, halak mind nagyobb szerepet játszhattak. Ebben az élelemforrásban, a tengerparton összegyûjthetõ állatokban pedig különösen nagy koncentrációban találhatók olyan agyspecifikus zsírsavak, vegyületek (például omega-3 és omega-6 zsírsavak), amelyek az agy fejlõdésében nagy szerepet játszanak. Ezzel ellentétben, a „belföldi” környezetben élõ, vegetáriánus Australopithecusok nem jutottak hozzá például omega-3 zsírsavakhoz, s így agyfejlõdésük, agyméretük megrekedt a mai csimpánz nívóján. A feltételezések szerint ennek a tenger menti diétának (s így a „tenger gyümölcseinek”) jelentõs szerepe lehetett az emberelõdök agyfejlõdésében. Természetesen, még ha ez a hipotézis valószerû is, egymagában nem magyarázhatja a hominid agy történelmi mértékkel robbanásszerû, gyors fejlõdését, hiszen az itt említett, új összetételû élelmezés csak egyik elõfeltétele volt az agy növekedésének. A növekedõ emberi agy a Homo erectus esetében nyilvánvalóan nemcsak az étrend változásával lehetett kapcsolatban, hanem a megnövekedett társadalmi szervezõdés is hozzájárulhatott az emberi agy növekedéséhez.
Verdikt?
Tegyünk félre minenféle morális őrületet, mint a vegánság például. Bár nyilván, horrorisztikus amit millióegy helyen látunk a húsiparban, és ezzel nem is lehet vitatkozni. Azt is tudnunk kell, hogy a Homo sapiens sapiens fiataljainak agyi fejlődésére igen jó hatással van a húsokból szerezhető bőséges fehérjemennyiség. Azonban az egyensúly felborult. Messze több húst fogyaszt az ember, mint arra feltétlen szüksége volna, ezzel veszélyeztetve a jövőjét a Földnek, és az azon élő fajoknak, többek közt a sajátját is. Reálisan gondolkodva az embernek nem kéne átmenni ragadozóba, és sürgősen vissza kéne térjünk a mindenevő mivoltunkhoz. A mesterségesen előállított hús jelentős segítség lesz egy kíméletesebb étrend kialakításában, feltéve hogy az racionálisan megértethető az emberekkel, és nem borulnak olyan konteókba, mint az oltásokkal, hogy ők ugyan nem akarnak "idegen anyagot" a testükbe. A választás lehetősége tehát az emberiség előtt áll: vagy képes racionálisan gondolkodó emberré kinőni magát, és egy új társadalmi rendben - ahol nem az eszement szaporodás és zabálás a fő prioritása - mentálisan evolválódni, ha már az adott időablakunkban a fizikai evolúciónk java lezajlott (bár egyesek szerint 2050-re gyakorlatilag új fajjá fejlődik az ember, a technológiai forradalom nyomán), vagy nem a "minden héten másik" meteor fogja kipusztítani. Mert a világvallások "istenei" bennünk magunkban vannak, nem külső erők, az ember csakis önmaga istenévé emelkedhet, melyhez nincsen szüksége semmiféle ezoterikus bullshitre, vagy messiásalakra, pusztán racionális, kritikus gondolkodásra és önmaga lehetőségeinek felismerésére.
Forrás:
A poszt törzse George Monbiot írásának magyar fordítása. Monbiot a The Guardian rovatvezetője. A poszt harmadik képének alkotója Thomas Pullin.
Az eredeti tartalom linkje: https://www.theguardian.com/commentisfree/2017/dec/11/mass-starvation-humanity-flogging-land-death-earth-food
Courtesy of Guardian News & Media Ltd.
