2018. feb 16.

A "Sátáni pánik" története, múltja, és jelene

írta: KisKirály
A "Sátáni pánik" története, múltja, és jelene

sp_cover_fab.jpg

2016 második felére érdekesen összeállt több olyan dolog is, melyek az egyik leghíresebb, hosszú távú, tömegekre ható médiaijesztgetéssel, a "Sátáni pánikkal" hozhatóak összefüggésbe. A Sátáni pánik több mint tíz -éven át kísérte az Amerikai Egyesült Államok életét az 1980-as évektől. Ezt fogjuk több posztban végigkísérni a kezdetektől.

A legtöbb ember, aki ismeri a Sátáni pánik (továbbiakban SP) fogalmát, az a sátánista rituális bántalmazásokkal kapcsolatban hallott róla, melyet jelen kontextusban az 1980-as években, több óvodát is érintő meggondolatlan, hamis vádakkal illetésként említhetünk. Rengeteg eleme volt a SP-nak, és úgy fest mostanság egy tucatnyi szociális és kulturális eseményeményen keresztül ismét megelevenedhetnek: az Amerikán keresztülsöprő bohóc-rémisztgetés (melyből Magyarországon nemrég annyit észleltünk, hogy többen bohócjelmezbe bújva borzolták a nagyvárosok lakóinak idegeit, azt is inkább az "Az" premierjének okán), az Ördögűzőből készült tévés sorozat, a nemrég a mozikba került Ouija: A gonosz eredete (Ouija: Origin of Evil), és a fundamentalista evangélikus, vallási megmondóember, Jack Chick 2016. október 23-ai halála csak pár a sok közül.  Ezek az események, és az ezekkel kapcsolatos médiavisszhang hangulata mind olyan, mintha az amerikai kultúrának ebből a sötét időszakából húzták volna a felszínre, mikor úgy tűnt, minden környék szívében ott lopakodnak a démonok, és a sötét és okkult dolgokkal foglalkozó idegenek.

Egy sátánizmusban "jártas szakember" magyarázza el ebben az 1995-ös videóban, a The Law Enforcement Guide to Satanic Cults-ban, hogyan is néz ki egy pentagram. YouTube

Alapjában véve azonban a sátánista rituális bántalmazásokról született állítások alapja a túlbuzgó rendfenntartó szervek, gyerekek megalapozatlan nyilatkozatai, és mindenek felett a terápiás orvosok és ügyészek kényszerítő és szuggesztív kihallgatásai voltak. A vádlottak egy része máig is életfogytig tartó büntetését tölti olyan bűnökért, amit nem követtek el - és főleg valószínűleg meg sem történtek.

A SP ezen újra életre hívott elemei vajon jelenthetik a trend feléledését? Valószínűleg nem; lehetséges hogy csak véletlen egybeesés. De ha jobban megnézzük Amerika történelmében ennek a bizarr időszaknak a felemelkedését, egy másik magyarázat is lehetségessé válik: kezdetnek például hogy az SP időszaka valójában sosem múlt el igazán.

Az 1970-es évek: az okkultizmus felemelkedése, a Sátánizmus, és az evangélikus félelem ideje

Az 1969-ben megjelent The Satanic Bible.  Wikipedia

Az 1960-as és 1970-es évek Amerikájában több faktor is közrejátszott az okkult dolgok iránti érdeklődésben, és az azoktól való félelemben. A nemzetet sokkoló, késő 1960-as évekbeli Manson-szekta működésének tetőpontján -  1969-ben - tömeggyilkosságok sorozata ültette az emberek fejébe a szervezett rituális gyilkosságok gondolatát.

Még abban az évben publikálták a zongoristából okkultistává vált Anton LaVey filozófiai értekezését, a The Satanic Bible-t, mely plágiumgyanús volt, és nagy valószínűséggel olyan önaktualizációról szóló korábbi filozófiai munkákat öklendezett fel, mint H.L. Mencken és Ayn Rand művei. Ettől függetlenül sarokkövévé vált a modern sátánizmusnak, és központi szövegévé a Church of Satan-nak, melyet LaVey hivatalosan 1966-ban alapított.

A sátánizmus mint elismert gyakorlat felszínre törésével egy időben, 1971-ben publikálta William Peter Blatty az Ördögűző című bestseller novelláját, és került a mozikba annak 1973-mas filmadaptációja. Az állítás miszerint a történetet a valóság ihlette, sikeresen hatott az amerikai közgondolkodásra a démonok létezéséről, és alakította át a népszerű Ouija táblát szórakozásból és ártalmatlan társasági játékból a szellemi és démoni megszállás, és a paranormális jelenségek rosszindulatú eszközévé.

Aztán megjelent 1972-ben a Satan Seller, egy kitalált emlékirat az önjelölt keresztény evangelista Mike Warnke tollából, melyenek valódiságát csak 20 évvel később cáfolták meg véglegesen. A könyv az író gyerekkori és fiatal felnőttkori emlékeit idézi fel, melyeket állítása szerint intenzív sátánimádásban töltött el - állítása szerint sátánista főpap volt, aki többek közt rituális szexorgiákban vett részt. LaVey azévben megjelent Satanic Rituals-a csak megerősítette a gondolatot, miszerint sok amerikai számára a sötét okkult rituálék a mindennapi élet részévé váltak. És bár valódi kapcsolata nem volt a sátánizmushoz, vagy a tradicionális okkult vallásokhoz, az évtized vége felé történt Jonestown-i mészárlás csak további, nehezen emészthető példát adott arról, milyen is lehet a szektáns erőszak.

Az 1970-es évek több állítólagos sátánista felbukkanását látta, akik azt állították, hogy a világot ritualisztikus sátánista boszorkánykultuszok vezetik a háttérből: John ToddHershel Smith, és David Hanson. Warnkéval együtt, ez a négy ember mind Dél-Kaliforniában nőtt fel, és úgy tűnt mind a Manson-szekta még izzó hamvaiból emelkedtek ki, hogy nyilvánvalóvá tegyék, hogy a világ tele van sötét okkult szimbolikával és kiterjedt sátáni összeesküvésekkel. Mind olyan megtérési élményről számoltak be, mely roppant vonzó volt a keresztények számára.

És mindegyikük összeköttetésben állt az akkor felemelkedő fundamentalista keresztény jobboldallal. Toddot az a Jack Chick támogatta, aki kitalált állítások alapján terjesztette már-már komikusnak ható kiáltványait melyekkel a sátánizmus ellen ágált. Warnke évekig pózolt mint a sátánizmus "szakértője" a fundamentalista evangélikus keresztény közösségek előtt, melynek során kitalált gyermekkorát mint sablont elterjeszve arról, hogy hogyan is működik az "igazi" sátánizmus.

Az okkult iránt növekvő érdeklődés ráadásul egybeesett néhány különösen jól publikált sorozatgyilkossági üggyel, melyek abban az időben történtek: a Zodiákus gyilkos és az Ábécés gyilkos mindketten ritualisztikus sémákat követtek gyilkosságaik során, és egyikük sem lett soha elkapva; Ted Bundy; John Wayne Gacy; a Hillside-i folytogatók; és David Berkowitz, más nevén Sam Fia, aki még tömegpánikot is okozott 1977-ben New Yorkban.

Több ezek közül a jól pubilikált sorozatgyilkosok körül azt a képet tartották fenn magukról, hogy valami módon üldözőik fölé kerekednek: a Zodiákus gyilkos és Berkowitz is fenyegető leveleket írt a sajtónak és a rendőrségnek; Bundy megszökött a börtönből és rémisztő sorozatgyilkosságait folytatta; John Wayne Gacy pedig gonoszságát a lehető legbanálisabb módokon rejtette el egy barátságos, gyerekeknek szereplő bohóc képe mögött. Ahogy növekedett az arcátlan anarchia, mely ezekkel a rendkívül rafinált gyilkosságokkal növekedett, úgy növekedett a félelem is az emberek közt.

Ahogy Johnatan Mahler írt 2005-ös könyvében arról a végzetes New Yorki nyárról, és Sam Fiának a hatásáról a médiára:

Az őrjöngő médiatudósítások rátettek egy lapáttal a növekvő félelemre; a növekvő félelem pedig az őrjöngő hangvételű médiatudósításokra.

Mahler megfigyelése arról, hogyan táplálja a média a tömegpánikot, a következő évtizedre is igaz lehet, amikor is a növekvő vallási félelmek és az idegenektől való félelem egy új fajta tömeghisztériában csapódhat le.

Az 1980-as évek: az idegenektől való félelem és a saját lakókörnyezetüktől félő emberek ideje

Habár a Reagan-éra a gazdasági növekedés és a pénzügyi jólét időszaka volt, több dolog miatt a nyugatalnság korszaka volt: ilyenek voltak a népességnövekedés, az urbanizáció, a két keresetből élő családok modelljének népszerűvé válása, mely szükségessé tette az óvodák sokkal fokozottabb kihasználását. Ennek eredményeként a családi magok megvédelmezése ezen új korszak ismeretlen veszélyeivel szemben igen fontossá vált: hiszen ott voltak az egyre gyakoribb ADIS-ijesztgetések, az elrabolt gyerekek arcai a tejesdobozokon, a pánik ami körülvette az 1982-es Tylenol-gyilkosságok, a csokit-vagy-csalok (vagy "eredetileg" cukorka-vagy-csalás) ijesztgetések (Amerika egyetlen Halloween-i cukros gyilkosát, Ronald Clark O'Brient nagy publicitás mellett 1984-ben végezték ki), és az első jelentéssorozat az ijesztő gyilkos bohócokról, akik gyerekeken prédáltak.

Mindegyik ilyen szociális nyugtalanságot keltő esemény arra utalt, hogy Amerikában növekszik az idegenekkel szembeni félelem, és hogy a sarkon túl valami ijesztő és ismeretlen gonoszság ólálkodhat.

Mindezeken keresztül emelkedett fel a keresztény fundamentalizmus, és az angyalokban és ördögökben való szó szerinti hívés. A fundamentalista prédikátor Jerry Falwell és szervezete, az 1979-es alapítású Moral Majority országszerte prominenssé vált, népszerűvé téve a  "tűz és kénkő" típusú keresztény hozzáállást. Az olyan okkultellenes kereszteslovagok mint Pat Pulling azon elképzelése nyomán, hogy fia egy gonosz D&D átok miatt lett öngyilkos, háborút indított a "veszélyes és démoni" szerepjátékok ellen, melyben támogatta Chick és fundamentalista szervezete.

Nem csak az evangélikus mozgalom volt megrögzöttje a növekvő okkult-érdeklődésnek és félelemkeltésnek. A média is hatalmas szerepet játszott az emberek félelmeinek erősítésében, és az okkult tevékenységeket körülvevő félreértelmezések elterjesztésében. 1988-ban az adddigi legnépszerűbb tévés dokumentumfilm Geraldo Riviera Devil Worship: Exposing Satan’s Underground-ja lett. 

Egy 1991-es 20/20 epizód (oknyomozó riportmagazain, amolyan korabeli, amerikai Tények) híressé vált mikor egy hivatalos római katolikus ördözgűzést vitt a televíziók képernyőjére. A Hell's Bells és az ahhoz hasonló evangelista dokumentumfilmek megpróbálták összekötni a rockzenét az okkultal, és az olyan "keresztény fantáziák" mint Frank Peretti írásai a valóság szociális problémáit az angyalok és a démonok közötti háborúkká változtatták.

Mindaz, hogy ekkora hangúlyt kapott az idegenektől való félelem az emberek környezetében, és a Sátántól való félelem az otthonaikban, elkerülhetetlenné tette a kettő összefonódását.

A sátáni rituális bántalmazások megjelenése

1980-ban botrányos bestsellerré vált egy azóta hiteltelennek bizonyult emlékirat, a Michelle Remembers. A könyven egy lány állítólagos sokkoló gyermekkori okkult szexuális zalatásának története került leírásra. A szerzők, a vitatott szakmaiságú pszichológusok Lawrence Pazer és felesége, Michelle Smith egy korábbi betege a történet forrása - Pazder szerint regresszióban vezették vissza gyerekkorába, hipnózis segítségével. Pazder állítólag segített Smithnek olyan korábbi emlékeket felidézni, melyekben a Church of Satan tagjai bántalmazták - mely szerinte több évszázaddal öregebb volt mint LaVey csoportosulása.

676637.jpg

Már a könyv megjelenésének pillanatától kezdve alaposan leleplezték a benne foglalt állításokat. Azonban a széleskörű és hiszékenységre alapozott médiafelhajtásnak köszönhetően Pazder és Smith csak megerősödött, és Pazdert a sátáni rituális bántalmazások szakértőjévé emelkedett. Vad elfogadhatatlansága, és a bántalmazásokról és szexorgiákról leírtak bizonyíthatatlan alapjai ellenére több mint tíz éven keresztül amolyan alapszöveg volt az írás a jogi szakemberek és a hatóságok számára. Rengeteg gyenge másolat született, mint az 1988-as Satan's Underground, azonban mind csak nem létező alapokra építkező írások voltak, melyek egyetlen dolgot értek el az alapművel együtt: fősodratúvá tették az elképzelést, miszerint létezik egy hatalmas, generációkon átívelő, titkos bántalmazó sátánista szex-szekta - amely akár jelen lehet abban a környezetben is, ahol élsz.

7890842-l_1.jpg

"Az ördögimádók bárhol ott lehetnek" - így göngyölítette fel az idővonalat Peter Berbergal író. "A szomszédaid is lehetnek. A gyermekeidre vigyázók is lehetnek."

Több mint egy évtizeden át direkt módon változtatta meg az amerikai nemzetet a Michelle Remembers hamis narratívája. Sötét és okkult fantazmagóriái közvetlenül segítették a vadul dramatikus és erősen megalapozatlan sátáni rituális bántalmazások összekapcsolódását az 1980-as években egy sor óvodával és napközi otthonnal. A hiedelem, hogy ezen intézmények tulajdonosai és igazgatói sötét és okkult gyermekbántalmazásokon alapuló összejöveteleket látogattak csak egy része volt egy sokkal szélesebb körű, ezzel kapcsolatos tömegpániknak, ami maga is a sokkalta nagyobb félelemhullám része volt ami az 1980-as évek Amerikáján söpört keresztül.

Ez a félelem egész közösségeket omlasztott össze, és több életet is tönkretett, mielőtt végül elcsendesedett - és az USA történelmének két igen hírhedt büntetőtárgyalási eljárásához vezett.

A Kent megyei vádak

Debbie Nathan újságíró a Satan's Silece című, a rituális bántalmazások hisztériájáról szóló könyvében így ír a SP alapjairól:

Az ördögökről szerzett új ismeretekkel átitatott, és a napközikkel ellenséges jobboldai keresztény fundamentalisták számára nem volt nehéz azt az elképzelést befogadni, hogy a Sátán mintegy megszállta ezeket az intézményeket.

És pontosan ez is történt.

1980-ban, Bakersfieldben pár gyerek azzal állt elő, hogy egy titkos, helyi okkult szex-szekta molesztálta őket, aminek hatására a helyi szociális munkások továbbképzés gyanánt kezdték olvasni az akkor még nemrég megjelent Michelle Remembers-et. A gyerekek között két lány is volt, akiket feltételezetten mentális beteg nagyaszülőjük nevelt. A következő hónapok folyamán egyre szürreálisabbá vált az ügy, olyan állítások nyomán, miszerint kampókon lógatták fel őket a család nappalijában, hogy vérivásra kényszerítették őket, vagy hogy rituális csecsemőáldozatot nézzenek többek közt.

day-care-sex-abuse-hysteria_1.jpg

1984 és 1986 között legalább 26 ember került börtönbe az üggyel összefüggésben álló cselekedetek okán, annak ellenére hogy semmiféle kézzel fogható bizonyíték nem volt az állítások igazságtartalmára.

Majd mindegyik ítéletet időközben megváltoztatták, mint például a helybéli ács John Stollét is, aki addigra a 40 évnyi büntetéséből húsz évet már leült. Scott és Brenda Kniffen 240 évnyi börtönre lettek ítélve gyermekmolesztálásért a kényszerítő technikákkal, túlbuzgó terapeuták által a gyerekekikből kicsikart vallomások okán. Később mindkét gyermek visszavonta vallomását, és 12 év után szabadlábra helyezték a házaspárt. Több, a perekben részt vevő gyerek felnőttként súlyos traumákkal él a hamis vádaskodás okozta károk hatására.

Viszont nem voltak egyedül ezzel; a Kern megyei zaklatási ügyek az elsők voltak amik reménytelenül kicsúsztak az ép ész határain túlra, de nem az utolsók.

A McMartin per

Az egyik leghosszabb, legnagyobb, és legdrágább per volt Kalifornia történetében a napközikben zajló okkult zaklatások ügyében a McMarin per. Ez az 1983-ban megkezdett hatalmas nyomozás abból indult, hogy a McMartin óvoda egy munkatársát zaklatással vádolták meg.

A rendőrségi nyomozáshoz csatlakozott egy nonprofit gyermekjóléti csoport, a Children's Institute is, amely mintegy 400, az óvodába járó gyereket vetett alapos vizsgálatnak alá. Ezeket a vizsgálatokat Kee MacFarlane vezette, egy nem hivatalos pszichoterapeuta.

MacFarlane legmagasabb végzettsége egy hegesztői képzés volt, és nem rendelkezett semmiféle pszichológiai vagy orvosi képzettséggel; ennek ellenére megengedték, hogy ő és két társa hírhedten morbid és megkérdőjelezhető kihallgatási módszereikkel, mint például "anatómiailag helyes" babákkal elvégezzék a kihallgatásokat. Ezek a roppant mód ráutaló módszerek hamis emlékekehez, és egészen extrém nyilatkozatokhoz a gyerekek részéről, melyet aztán több másik óvodai dolgozóra is kiterjesztettek. MacFarlane-ék arra a megállapításra jutottak, hogy 400-ból 359 gyereket molesztáltak.

mcmartin-nightmare.jpeg

Ennek ereményeként 321 molesztálási vád merült fel hét alkalmazottnál, 41 gyerek nyilatkozata alapján. Maga Pazder is jelen volt mint a sátánista zaklatások "szakértője". A gyerekekből kicsikart állítások szerint a dolgozók lehúzták (!) őket a vécén, titkos alagutakat ástak amin aztán rituális ceremóniákra vitték őket, csecsemőt áldoztak, és hogy boszorkányokká tudnak változni, és repülni is tudnak.

Hat évnyi pereskedés és vizsgálódás után az ügy kámforrá vált gyakorlatilag, mert nem volt semmi, de semmiféle bizonyíték ami alapján folytatni lehetett volna. A kirobbantó feljelentést tevő szülőről kiderült hogy paranoid skizofrén, a Children's Institute kihallgatái módszereit a pszichológiai közösség miszlikekre szedte, és egyenként, szépen  lassan minden vád megdőlt a dolgozókkal kapcsolatban bizonyíték híján.

A McMartin ügy teljesen lehetetlen állításainak hála az emberek szkeptikussá váltak az okkult zaklatásokkal kapcsolatban. 1994-ben a The New York Timesnak elmondta Dr. Gail Goodman, a pszichológus aki szélskörű kutatásokat végzett a hisztériával kapcsolatban, hogy "Az ország végigpásztázása után nem találtunk bizonyítékot arra, hogy gyermekeket zaklatására született, kiterjedt szekták léteznének." Az állítások alapjai mint kiderült, mentális betegségek, terápiák alatt a nyilatkozóba ültetett hamis emlékek, és a média okkult zaklatásokkal kapcsolatos hírei voltak.

A SP csúcspontján, 1990-ben a McMartin épületét felgyújtották - olyan nagyra nőtt addigra a pánik, hogy még az Egyesült Királyságba is átkígyózott, ahol még több rituális szexuális zaklatási ügyet szült.

1984-től 2015-ig: bíróságon a Sátáni pánik

Az 1980-as évek közepére elárasztották az USA-t a sátánista szekták felismerését, és a velük szembeni harcot segítő, a hatóságok és evangélikusok számára készült szemináriumok, kézikönyvek, és oktatóvideók. 2003-ban Texasban 

a hatósági dolgozókat kimondottan nekik szánt, más rendőrök, terápiás orvosok, papok, és korábbi rituális-kínzásos szekták főpapjaiból és megmenekült áldozataiból újjászületett Keresztények által összeállított "rituális báncselekmények" szemináriumra küldték.

Azonban ez a fanatizmus sem volt eredményes a "szadista, rituális kínzásos szekták" létezésének bizonyításában; viszont a rendszer továbbra is ártatlan felnőtteket áldozott fel egy 20. századi boszorkányüldözésben.

Több ezzel kapcsolatos ügyben merült viszont fel, hogy rosszul nyomoztak, és hogy valódi bizonyítékok híján vannak. Mégis több figyelemre méltó ügyről beszélhetünk, mivel gyakorlatilag a rendszer képtelen volt normálisan kezelni a gyermekek jogai és vádlottak jogai közti egyensúlyt.

  • Frank és Ileana Fuster illetve Gerard, Violet, és Cheryl Amirault

1984-ben, Frank Fuster, és felesége Ileana Fuster, kubai bevándorlókat vádolták meg azzal, hogy nyolc (összességében húsz) gyereket molesztáltak a Miamibeli babysitter-vállalozásukban. Mint az összes, akkoriban hasonló ügyben, bizonyíték nélküli, inkoherens és a valóságtól nagyon távol álló, szuggesztív kihallgatások során szerzett gyermeknyilatkozatokra alapozott vádat emelt ellenük Janet Reno. Több hétnyi magánzárkában való raboskodása során Ileanát terápiás orvosok próbálták rávenni kényszerítő kérdésekkel és emlékfelidézésekkel, hogy valljon férje ellen, és változtassa meg a nyilatkozatait. Végül hivatalosan bűnösnek vallotta magát, de a bíróság előtt azt mondta, hogy nem bűnös, "csak túl akar lenni ezen az egészen". Ileana tíz évnyi börtönbüntetéséből hármat töltött le, aztán deportálták. Frank hatszoros életfogytiglani büntetést kapott, de legalább 165 évet a börtönben kell töltsön. A két orvost az 1990-es életrajzi könyv, az Unspeakable Acts mint hősöket ábrázolja.

Még mindig 1984, a Massachusetts-i Amirault családot zaklatási vádakkal fogják perbe, melyet ismerős jelenségek kísérnek: az intenzíven kényszerű hangú kérdések hatására egy bizarr, groteszk, és teljesen alátámaszthatatlan vallomás születik az amúgy ellenálást tanúsító gyerekek részéről - többek közt olyan összetevőkkel, miszerint egy bohócnak öltözött alak megerőszakolta őket. A tartósan kritizált, vallomástételt kicsikaró meghallgatási technikák ellenére mindhármukat elítélték. Gerard 2004-ben szabadul 20 év börtön után. Violet 1997-ben rákban meghalt, miközben éppen komoly viták zajlottak arról, hogy vissza kell-e vonni büntetését. Lánya Cheryl 1999-ben szabadult 10 évnyi fegyház után.

  •  A Nyugat-Memphisi hármas

A hitből, hogy az okkult gyermekbántalmazás valamiféle mindent átható valóság az egyik legkiemelkedőbb bírósági ügy a Nyugat-Memphisi hármasé volt. 1993-ban három Arkansasi tinédzsert vádoltak meg azzal, hogy három fiatal fiút erőszakoltak és öltek meg. Egy elég intenzív nyomozás során talált nagyon gyenge bizonyítékok segítségével kötötték őket össze a gyilkosságokkal, és annak mentén, hogy goth életstílusban éltek, és saját elmondásuk szerint Sátánt imádták.

west_memphis_three_mugshot_1.jpg

Damien Echols, a hármas leghíresebb tagja hamar amolyan celebritás státuszba emelkedett intelligenciája révén, és az által ahogy gyakorlatilag megszemélyesítette a kitaszított archetípusát, akit nem szívesen lát egy kisváros merev moralitású lakossága a különcsége miatt. Az HBO dokumentumfilje, a Paradise Lost gyakorlatilag nemzeti szinten szolgáltatott igazságot a hármasnak. 2011-ben szabadultak mindhárman, mután egy új DNS-bizonyíték bebizonyította, hogy nicsen közük a gyilkosságokhoz - 18 év börtön után.

  •  Glen Toward

1989-ben a Floridai Montessori iskola igazgatóját James Towardot, és titkárnőjét Brenda Williamset gyanúsították meg egy Alan Tersson terapeuta kirobbantotta okkult gyermekmolesztálási ügyben. Ennek alapját egy csoport olyan gyerek irreális nyilatkozata adta, akiknek Tesson volt a kezelőorvosa. 1996-ban Dr. Tessont beperelték, mert hamis emlékeket ültetett el egy betege fejében sátánista rituális bűnesetekről. A tárgyalás alatt az is kiderült, hogy Tesson több "szakértővel" is konzultált az ügyben, és hogy a Toward-ügy óta megszállottja a témának. Toward bűnösnek vallotta magát hogy ítéletét enyhítsék, de 1998-ban, egy évvel szabadon engedése előtt Florida egy új törvénye arra kényszerítette, hogy büntetésének 85%-át ülje le. Mikor 2010-ben 80 évesen szabadult, kiutasították a megyéből, miközben a média "gonosznak" és "gyermekzaklatónak" bélyegezte.

  • Dan és Fran Keller

El Pasoban, 1991-ben egy állítás, miszerint egy óvodás lány felügyelője "a fejére kakilt és pisilt", másik két gyereket is érintő okkult molesztálási üggyé nőtte ki magát. 1992-ben Dan és Fan Kellert 48 év börtönre ítélték. Ahogy az előzőekben leírt esetekben, úgy itt sem marahatnak ki az egészen hihetetlen vallomások, melyek most emberdarabolások, vérrel baptizálás, és Mexikói magánrepülős utak, illetve rituális szexuális cselekedetek voltak. 21 év börtön után 2013-ben szabadult a két Keller.

A Sátáni pánik hagyatéka

1992-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma alaposan megcáfolta egy vagy több okkult szexuális zaklatásos szekta létezésének a lehetőségét. Annak ellenére hogy a kései 1990-es évekre gyakorlatilag kihaltak a sátánizmus motiválta gyerrmekbántalmazásos esetekről való fantazmagória, a renfenntartó szervek továbbra is potenciális veszélyként kezelték Sátánt - mint ahogy a lenti, 1994-es rendőrségi oktatási videóban, a The Law Enforcement Guide to Satanic Cults-ban (Rendőrségi útmutató a sátánista szektákhoz) láthatjuk.

És bár nevetve nézünk vissza ilyen felvételekre, nem szabad elfelejtsük, hogy kevésbé vicces a videó arra gondolva, hogy valódi emberek, mint a Nyugat-Memphisi hármas kerültek börtönbe arcátlan sztereotípiák miatt - és főleg mert rengeteg bizonyítékunk van arra, hogy ezek a sztereotípiák máig is jelen vannak.

Az olaszországi Perugiai Meredith Kercher gyilkosság perét, és Amanda Knox felmentését körülvevő médiacirkusz egy időben viszonylag közeli emlékezető erre. Annak ellenére hogy fizikai bizonyítéknak híján voltak, és Knoxnak semmi köze bármiféle okkult dologhoz, a túlbuzgó ügyész azzal vádolta meg, hogy okkult rituálé közben ölte meg szobatársát. Kétszer ítélték el míg végül 2015-ben az olasz legfelsőbb bíróság végleg felmentette.

2014-ben a Sword and Sorcery bűnügyi podcast egy két részes epizódjában arra utalt, hogy egy 1980-as évekbeli emberrablási eset nagyon is valós, és állami összeesüvés, okkult csoportok, és USA-elnökök állnak mögötte. Megintcsak az összeesküvés szinten kezeli az ügyet az ugyan abban az évben megjelent Netflix-es dokumentumfilm, a Who Took Johnny?

Egy 2016-os Investigation Discovery dokumentumfilm is jól mutatja, mennyire a sarkunkban liheg még mindig a SP. A Southwest of Salem: The Story of the San Antonio Four négy leszbikus nő 1997-es gyermekmolesztálási ügyét eleveníti fel, mely gyakorlatilag a SP hangulatának egy felelevenítése a homofóbiűval és a konzvervativizmussal kapcsolatban.

És akkor még ott van a bohóc-hisztéria is, ami egy külön posztot is megérne.

És mégis mire kell hogy figyelmeztessen minket mindez?

Satan’s Silence-ben Nathan jól megfogalmazza a SP legvégső iróniáját, miszerint annak állítólagos áldozatai, a gyerekek gyakorlatilag el lettek némítva a nyomozások alatt, ahogy az azokat körülvevő hisztéria alatt is - de nem a vádlottak által, hanem ügyészek, terápiás orvosok, és kérdezőbiztosok álatal, akik megtagadták hogy első nyilatkozataikat meghallgasák, és addig hajtották őket a számukra megfelelő válaszok irányába, amíg a gyerekek meg nem változtatták az általuk elmondottakat. 

Nathan szerint az orvosi bizonyíékok megalkotása közben olyan lehetetlen eszközöket vettek igénybe, melyek

technológiailag felturbózott fajtái a középkori női nemszervek és a bűnök illetve a boszorkányság vizsgálatára használt eszközöknek, vagy azon eszközöknek melyekkel a 19. században a promiszkuitást és a homoszexualitást vizsgálgatták, az ajkakon és a péniszen keresztül.

Ezeken keresztül a média egy olyan pánikhullámot keltett, mely racionálisan gondolkodó felnőttek egész csoportjait fertőzte meg: gyakorlatilag mindenkit, a szülőktől a bírákon és az orvosoktól kezdve a terápiás orvosokon át az riporterekig és az olvasókig. A narratíva mindenkit magával sodort - többek közt az "áldozatokat" is.

Más szavakkal élve az okkult zaklatásos ügyek mechanizmusai gyakorlatilag majdnem ugyan azok voltak mint a sokkal régebbi tömeghisztériák és boszorkányvadászatoké. Gyakorlatilag túlságosan is egyszerű ezeknek a mechanizmusoknak az életbe lépése szociálisan instabil társadalmi időkben - készen arra, hogy a következő, könnyen kiközösíthető idegent "veszélynek" bélyegezzék.

 

Ma, teljesen más témákkal ijesztgeti a média az embereket. Azonban ahogy a Sátáni pánik megmutatta, nem ez az igazi veszély. Az igazi veszély az, hogy holnap, valaki úgy dönthet: a más téma te magad vagy.

 

Szólj hozzá

pánik érdekesség