2018. dec 02.

Hiába kiabáltak volna segítségért, nem hallotta volna őket senki

írta: KisKirály
Hiába kiabáltak volna segítségért, nem hallotta volna őket senki

dk0hjlewsaei36b_1.jpg

Mindannyian ismerjük azt a köztudatba gyökerezett gondolatot, hogy a papok pedofilok. Idézzünk fel néhány, főleg közelmúltbeli eseményt ezzel kapcsolatban.

Bár több nevezetes, első vád az 1950-es évekre datálható, de a média reflektorfényébe először az 1980-as években kerültek a papok által elkövetett molesztálásos ügyek, majd az 1990-es években kezdte a téma úgy isten igazából kinőni magát. 1995-ben a bécsi érsek pont ilyen ügyek miatt mondott le tisztségéről. Még abban az évtizedben napvilágot láttak az írországi molesztálási ügyek. A kétezres évekre pedig már a köztudatba ékelődött a papság pedofil mivoltja. Egy 2004-es jelentés szerint az USA-ban az elmúlt ötven évben nem kevesebb mint tízezer esetben történhetett katolikus papok elkövette gyermekmolesztálás. Egy 2009-es jelentés pedig arról számol be, hogy gyakorlatilag "népbetegség" a katolikus egyház által fenntartott iskolák és árvaházak lakói közt a gyermekmolesztálás Írországban. De lépjünk a jelenre, mert van miről írni bőséggel.

Évizedekig

Nemrég került a bíróság elé az az amerikai jelentés, mely szerint Pennyslvania államban több mint 300 római katolikus pap az elmúlt 70 évben több mint ezer, azonosítható áldozatot molesztált, és győzték meg őket arról, hogy ezt nem szabad jelenteni sem az egyházon belül, sem a rendfenntartó szerveknek. Jó eséllyel még több száz áldozat van akik nem merték a velük történteket elmondani senkinek, vagy az anyagaik elvesztek. A jelentés a horrorisztikusabbnál horrorisztikusabb tettek katalógusa:  kezdve a mandulaműtét után kórházban fekvő kislány megerőszakolásától a kikötözésen és bőrszíjjal ütlegelésen át egészen odáig, hogy a pap teherbe ejtette a fiatal lányt, majd megszervezte neki az abortuszt - és közben végig a pozíciójában maradt. A vádirat szerint "a papok fiatal fiúkat és lányokat erőszakoltak, és bár Isten szolgáiként felelősek voltak értük, mégsem tettek semmit; elrejtették a tetteik tényét. Évtizedekig." Egyes papokat bár eltávolítottak a pozíciójukból, azonban sokakat az őket védelmező egyházi feletteseik nemhogy a helyükön tartottak, de még elő is léptettek.

dklyb2sxgaczpr2.jpg

Egész eszköztára volt a vádlottaknak a valóság elkendőzésére: jelentéseikben olyan szavakat használtak az "erőszak" helyett mint "helytelen érintkezés", más esetekben pedig olyan papnövendékekkel vizsgáltatták a molesztálókat akik abban nem voltak képzettek. Más esetekben, ha a papot eltávolították, akkor a közösség sosem tudta meg mi is a valódi oka a távozásának. Josh Shapiro főügyész szerint "Minden áron védelmezték a szervezetüket. Az egyházat teljesen hidegen hagyták az áldozatokkal történtek. Egyes esetekben, egyes ügyek egész a Vatikánig nyúltak." A jelentés minden megváldolt papot dokumentálja, hogy hogyan helyezték át őket plébániáról plébániára, sőt egyes esetekben egyenesen ki az országból. A főügyész tudatta: bár az egyház rendszeresen tagadta a szexuális bántalmazásokat, a pennsylvaniai püspökök titokban feljegyezték az eseteket, és gyakran jelentéseket küldtek a Vatikánnak róluk. Az egyik legmeglepőbb Geroge Zirwas ügye, akiről már 1987-ben tudták, hogy feltételezhetően gyerekmolesztáló, azonban 1995-ös távozásáig pozícióról pozícióra mentették. Bár Zirwast magát 2001-ben megölték Kubában, viszont másik két társa él, akikkel a plébánián készítettek pornográf filmeket arról, ahogy ostorral, szadista módon gyerekeket erőszakolnak.

Bölcs döntés

Júliusban szivárgott ki az a felvétel, melyen egy pap és egy apáca beszélgetése hallható, és melyből képet kapunk arról hogyan is próbálják ezek a szent emberek elsikálni a szexuális bűnügyeiket. A 11 perces felvételen James Erhayil atya beszélget Anupama nővérrel - azzal a nővérrel, aki egyike volt annak az öt nőnek aki védelmezte azt a 44 éves társukat, akivel Franco Mullakkal atya erőszakoskodott. A felvételen James atya egy, kizárólag a hat nővér számára épülő kolostorral próbálja megvesztegetni Anupamát, hogyha a továbbiakban nem támogatja társukat; mint mondja, bölcs döntés volna elfogadni az ajánlatot.

franco-bishop_750.jpg

A 44 éves katolikus apáca azzal kereste meg a rendőrséget, hogy a pap tizenháromszor megerőszakolta. Miért a rendőrséget? Mert a katolikus egyház nem reagált a panaszaira. Az is érdekes, hogy még a feljelentés előtt Franco atya tett feljelentést a nővér ellen, hogy az hamisan vádolja szexuális erőszakkal, bosszúból amiért elávolította őt egy adminisztratív munkakörből.

Rendjük hírneve

Augusztusban két ferences szerzetes vallotta meg bűnét, miszerint rendjük egy tagjának az 1990-es években segédkeztek több mint 100 gyerek megrontásában egy katolikus iskolában. Robert D'Aversa és Anthony Criscitelli ügye még 2016-ban kezdődött azzal, hogy meggyanúsították őket gyermekveszélyeztetéssel, miszerint a gyermekbántalmazó Stephen Baker rendi testvérüket nem akadályozták meg gyermekek zaklatásában, annak ellenáre, hogy tudták róla, hogy komoly veszélyt jelent a fiatalkorúakra.

mc-nws-pa-friars-guilty-molesting-20180504.jpgAz ügy felszínre kerülésekor, 2013-ban Baker öngyilkos lett. A már korábban említett Shapiro szerint "Újra meg újra nagyobb prioritású volt számukra a rendjük hírneve az áldozatok biztonságával szemben."  A Blair megyei Holidayburgban D'Aversa, Criscitelli, és harmadik társuk vezette a híres rend képviseletét. Bakert D'Aversa eltávolította az iskolából ugyan, de szinte rögtön utána új pozíciót kapott ott: hitoktató lett, ami ismét sok fiatal fiúval és lánnyal hozta őt össze.

Hiába kiabáltak volna

Kosaka Kumikot szeptermberben tartóztatták le. A római katolikus nővér állítólag öt papnak segédkezett abban, hogy több, a Buenos Aires mellett található Luyan de Cuyo-i bentlakásos iskolába járó diákot megerőszakoljanak. A 42 éves apácának az volt a “dolga”, hogy a gyerekeket vigasztalja, valamint a rajtuk eset sérüléseket elfedje az anális vagy vaginális erőszak után. A helyi hatóságok akkor figyeltek fel az apácára, amikor az egyik gyermek panaszkodott, hogy Kumiko pelenkát adott rá, hogy leplezze a vérzését, amit erőszakos behatolás eredményezhetett. A nyomozás alatt sorra vallottak az áldozatok a megerőszakolásukról. Rövid időn belül 24 gyermek vallotta be, hogy szexuális erőszak áldozata volt. Állításuk szerint a papok ott molesztálták őket, ahol tudták: gyóntató teremben, fürdőszobában. Az iskola tanulói süket gyermekek, így hiába kiabáltak volna segítségért, nem hallotta volna őket senki. Az információk szerint a papok játékként állították be az erőszakot, játékként hivatkoztak rá. Az ügy egyik furcsa részlete az iskola működése, ugyanis nem ez az első eset, hogy az intézményt rendőrök lepik el. Legutóbb öt papok már letartóztattak 34 ezer dollár értékű pornóújság tárolásáért, amit annak a papnak a szobájában találtak meg, akit most kiskorúak ellen elkövetett szexuális erőszak miatt ítélnek el. Az erőszaktevő papok tíztől ötven évig terjedő szabadságvesztésre ítélték. Kumiko nővér pedig hamarosan áll a bíróság elé.

ap17125655500887.jpg

A történet azonban ennél is tud morbidabb lenni. Ferenc pápa bíborosi minőségében argentin - és mégsem tett semmit sem tett ennek megállítása érdekében. A papok és szerzetesek létrehozták a maguk sajátos beteg jelrendszerét, mellyel orális szexre utasíthatták a süket gyerekeket. Julieta Añazco is egyike volt azoknak az áldozatoknak, akik a Provolo Institute-ban éltek. A fiatal lányt Ricardo Giménez atya zaklatta. Először hét éves korában támadta meg egy sátorban, amit gyóntatóhelynek állítottak fel egy katolikus fiatalsági fesztiválon. A zaklatás aztán három éven át tartott, végül a lány szülei gyanút fogtak, és panaszt tettek Giménez atyával szemben. Aztán Buenos Aires érseksée Giménezt áthelyezte - név szerint Jorge Mario Bergoglio kardinális, vagyis Ferenc pápa. Más szavakkal: Ferenc pápa tisztában volt a szexuális zaklatásokkal, de nem tett semmit, szimplán másik helyszínre száműzte a gyermekerőszakoló papot. 2013-ban a Provolo Institute áldozatai levelet írtak Ferenc pápának, de az nem válaszolt rá. Giménez azóta is aktív pap. 

Jéghegy csúcsa

Németországban négy éven keresztül tartó nyomozás eredményéről számolt be a német katolikus egyházat vezető Reinhard Marx püspök a német püspöki konferencia soros ülésén Fulda városában. Korábban a jelentés részletei már kiszivárogtak a sajtóba, de hivatalosan most mutatták be az egyházon belüli szexuális elnyomásról szóló nyomozás eredményeit. 

a71284b861c0a20b15113e6e972dd260.jpeg

  • 1946 és 2014 között, azaz közel 70 év alatt 1670 pap (az összes aktív német pap és egyházi beosztott 4,4 százaléka) zaklatott szexuálisan gyerekeket, tanítványokat. 
  • 3677 áldozata volt a zaklatásoknak, többségük fiú. 
  • Hat eset közül átlag egynél merül fel konkrét szexuális erőszak vádja.
  • Az esetek több mint 60 százalékában a zaklatót sosem vonták felelősségre. 
  • A zaklatások és a zaklatottak száma ennél sokkal magasabb is lehet. A vizsgálat vezetői támadták az egyházat, amiért nem engedtek hozzáférést az összes intézményhez, így köztük több iskolához és gyermekotthonhoz sem. 
  • Alighanem az egyházvezetés is tudott a zaklatások jelentős részéről, mert amikor fény derült egy-egy esetre, a zaklató papot gyakran más egyházközösséghez helyezték át, anélkül, hogy a közösséget tájékoztatták volna előéletéről. 

Katarina Barley német igazságügyi miniszter sokkoló nevezte a jelentést, és jelezte, hogy amit megtudtak, az alighanem csak a jéghegy csúcsa. Arra kérte az egyházat, hogy vállaljon felelősséget több évtizeden át tartó titkolózás, fedezés és tagadás miatt azzal, hogy segítik az államügyészek munkáját az egyes felelősségrevonások során. 

Nem minden

Felmerülnek talán kérdések, amikre a poszt terjedelmének korlátok közt tartása végett nem jut hely. De mit reagál minderre az egyház? És akkor most a papok végül is pedofilok? Miért kerül ki közülük ennyi gyermekmolesztáló? A következő posztban ezekre a kérdésekre válaszokat adok.

 

 

Források:

https://www.nytimes.com/2018/08/14/us/catholic-church-sex-abuse-pennsylvania.html

https://www.thenewsminute.com/article/withdraw-rape-case-will-give-asylum-audio-kerala-catholic-priest-threatening-nun-85614

https://occupythevatican.com/2018/08/23/catholic-friars-sentenced-for-enabling-predator-who-molested-more-than-100-kids/

https://occupythevatican.com/2018/10/27/priests-produced-child-pornography-on-church-property-pennsylvania-grand-jury-report-states/

https://www.patheos.com/blogs/progressivesecularhumanist/2018/10/report-pope-francis-implicated-in-the-sexual-abuse-of-deaf-orphans-in-argentina/

https://444.hu/2018/09/25/3677-szexualis-eroszakot-ismert-el-hivatalosan-a-nemet-puspoki-konferencia

Szólj hozzá

szex gyereknevelés pornográfia pedofília