Tényleg fogy a világban a keresztény? Ha igen, mi all a jelenség mögött és mivel kell számoljunk ennek nyomán?

A kereszténység (és egyébiránt a többi nagy vallás is) a világ több téréségben veszít népszerűségéből - ezt kár tagadni, számok támasztják alá a folyamatot. Azonban míg a mi szempontunkból ez egy pozitív folyamat és az emberiség számára is általánosságban véve előnyös folyamatról kéne beszéljünk, ez nem ennyire egyértelmű. Mi húzódik a folyamat mögött? Milyen más eseményeket indít be a jelenség? És az alapvető kérdés: a vallás alapvető lételemünk? Mit kéne tenni, hogy ez ne torkolljon katasztrófába, vagy hogy a vallásos doktrina ne egy még veszélyesebb formában szülessen újjá?

A tengeren túl (is) nyugszik Isten Napja

1990 óta az amerikai lakosságon belül a hitetlenek aránya majdhogynem megháromszorozódott, nyolcról huszonkét százalékra. Ha a trendek nem változnak, a következő húsz évben ez a folyamat csak gyorsulni fog: 2020-ra a vallástalanok száma meghaladhatja a katolikusokét, és 2035-re a protestánsokét is.

Másik adathalmaz elemzésével pedig arra jutunk, hogy míg 1940 előtt az amerikai emberek nagyobb többsége protestáns volt, 20-25 százalék katolikus és nagyon kevés nem vallásos, addig a mai számok azt mutatják ez is jelentősen változott az elmúlt néhány generációnyi idő alatt. Az 1980-tól születettek között több vallástalan van mint katolikus és a fiatal felnőttek között talán még több is mint protestáns.

Az ehhez hasonló szociális változások többnyire megjósolhatatlanok - az események bármely pontján történhet olyasmi, mint az amerikai történelem "Nagy Ébredései" voltak (A Nagy Ébredés számos drámai, vallási újjáéledésre utalhat az angol-amerikai történelemben. Az első ilyen időszak kezdetét az 1730-as évekre teszik. Az amerikai történelemben vallásos forradalomként is szokás emlegetni. Az USA történelmében négy ilyen eseményt tartanak számon) és ez megtörheti, sőt, vissza is fordíthatja az aktuális trendeket. Viszont a szociális változások közül a demográfiai jóslatok relatíve megbízhatóak; és az ez úton jósolt események valamelyest már meg is történtek. A 2037-ben a 40. életévüket betöltők már felnőttek, és az ugyanekkor húsz évessé váló emberek már megszülettek - és már vannak róluk megbízható adatok. Tehát ezek az előrejelzések csak akkor lesznek hibásak, ha a ma amerikai tinédzserei vallásosabbak mint a fiatal felnőttek, vagy ha a ma felnevelkedők egy vallásosabb környezetben szocializálódnak. De mindkét esetben pont az ellenkezője az esélyesebb.

Ami azt illeti, több okunk is van azt gondolni, hogy ezek a jóslatok elég konzervatívak. Például, hogy a fenti megállapításokat eredményező kutatások ki vannak téve a szociális részrehajlásnak, ami azt jelenti, hogy a válaszadók esetleg a szociálisan elfogadottabb irányába árnyékolhatják válaszaikat. Mivel a "hitetlenség" ma Amerikában egy stigmatizált dolog, így valószínűsíthetjük, hogy a végeredmény számai alulbecsülik a vallástalanok számát. Ahogy egyre bátrabban lépnek elő az árnyékból a nem vallásos emberek és egyre hajlamosabbak lesznek azt felvállalni, a fent leírt trendek gyorsulásával számolhatunk.

Európa megunja a keresztet

Európa a poszt-keresztény társadalom felé masírozik és ezt több kutatás is jól illusztrálja, melyek azt mutatják, hogy egy tucat ország fiataljai nem követnek semmilyen vallást. Egy nagyszabású kérdőíves kutatás azt mutatja, Csehország Európa legkevésbé vallásos közössége: a 16 és 29 év közöttiek mintegy 91 százaléka vallotta, hogy semmiféle vallást nem követ. Észtország, Svédország, és Hollandia fiatal felnőttjeinek is 70-80 százaléka vallástalan. A legvallásosabb ország Lengyelország, ahol a fiatal felnőtteknek csak 17 százaléka vallástalan, majd a sorban Litvánia következik 25 százalékkal. Az Egyesült Királyságban a fiatal felnőttek 7 százaléka vallja magát anglikánnak, és 10 százaléka katolikusnak.

A számokat mi magunk is alaposabban megnézhetjük Stephen Bullivant tanulmányában, aki a Londoni Szent Mária Egyetem teológus és szociológus professzora. A tanulmány két évnyi (2014-2016) adatgyűjtés eredményét elemzi. A vallás "haldoklik", ahogy mondta. "Néhány kivételtől eltekintve a fiatal felnőttek egyre kevésbé azonosulnak a vallásgyakorlással." És ez egyre csak erősödni fog.

A kereszténység mint alapelv elveszett és valószínűleg végleg - de legalábbis a következő száz évre biztosan - mondja Bullivant.

Kiemelte, hogy az egymás mellett fekvő, hasonló történelmi és kulturális háttérrel rendelkező országok közt is nagyon vad különbözőségek vannak a vallási profiljuk tekintetében. A két legvallásosabb, és a két legkevésbé vallásos ország is szocialista utódállamok.

A trendek nem változtak, mikor az embereket a vallásgyakorlásról kérdezték sem. Kizárólag Lengyelországban, Portugáliában és Írországban volt nagyobb tíz százaléknál azok aránya akik legalább heti egyszer látogattak templomot. Csehországban a válaszadók 70 százaléka még életében nem járt templomban és 80 százalékuk sosem imádkozik. Angliában, Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban és Hollandiában a nem templomlátogatók aránya 56 és 60 százalék között van, a nem imádkozók aránya 63-66 százalék. Az önmagukat katolikusként azonosítók között komoly különbségeket láthatunk elköteleződés szempontjából. A fiatal lengyelek mintegy nyolcvan százaléka vallja magát katolikusnak, és körülbelül a felük látogat templomot heti rendszerességgel. Viszont a magát 70 százalékban katolikusnak valló litván fiatalságnak mintegy 5 százaléka tesz ugyan így.

Bullivant szerint sok fiatal európai "a keresztelés után nem lát többet templomot belülről. A kulturális vallási identitás egyszerűen nem öröklődik a szülőkről a gyerekekre. Egyszerűen azonnal lemosódik róluk. Írországban az elmúlt harminc évben elég határozott hanyatlás volt a vallásosságban, de még mindig elég vallásosnak tűnnek. Az új alapvető beállítottság a vallástalanság, és az a kevés vallásos ember úgy érzi, árral szemben úszik. 20 vagy 30 év múlva a kisebb egyházak még kisebbek lesznek, de híveik nagyon elkötelezettek lesznek."

Fundamentuma-e az embernek a vallás?

Fel kell tegyük a kérdést, amire a válasz nem annyira kézenfekvő. Néhány dolog biztos: mint például, hogy az őskorszak neandervölgyi embereinek is volt valamiféle vallási formája, melyre például olyan leletekből következtethetünk, mint a Saône-et-Loire-ban talált barlangi medvék koponyájából kirakott szinte tökéletes kör, illetve a svájci és szlovén barlangokban talált medvecsont-elrendezések, melyek természetes úton nem tudtak volna ilyen komplex formákat alkotni. Bár ennek valamelyest ellent mondhat, hogy nem az ősi településeken, hanem barlangokban találtak egy ősidei medve-kultuszra utaló jeleket - ettől függetlenül mégis az tűnik a leglogikusabb következtetésnek, hogy valamiféle vallási kultusszal már a korai ember is rendelkezett. Ezen útra pedig - spanyol leletek alapján - nem más vezethette, mint maga a halál.

Az ok egyszerű: már a korai ember agya is arra volt huzalozva, hogy a logikátlan dolgokra megoldást keressen, és számukra a halál határozottan logikátlan volt - így megszületett valamiféle vallási forma, amely a kétségtelenül emberi fundamentumnak, a hitnek keretrendszert adott és azt így megfoghatóvá tette. A fent leírtak legmeggyőzőbb bizonyítéka az a Roc de Marsalban talált körülbelül 3 éves gyermek 70 ezer éves csontváza - a környezet és a földbe helyezés ténye, illetve annak szertartásos körülményire utaló tárgyi leletek alapján nem "csak úgy" elásták a holttestet, hanem volt rituális alapja is a cselekedetnek.

Így azt mondhatjuk, hogy bár a vallás nem fundamentumunk és egy már emberi alkotás, viszont a hit nagyon is az. Mégis, ez a fogalom annyira megfoghatatlannak látszott, hogy keretrendszert kellett adni neki. Így lett a vallás egy fontos szociális elem az ember életében, és így tisztázhatjuk: a vallás nem az ember veleszületett eleme, ellenben viszont a társadalomé, amelyben él, igen. 

Az embernek mint olyannak egyik alapvető igénye az önmegvalósítás, és ez a keretrendszer ezt kielégíti: régen  azt sugallta, hogy "a halál felett állok" és míg ezt a funkcióját máig is megtartotta, sok elemmel bővült, mint a megbecsüléssel és a biztonsággal. Továbbra is fiziológiai eleme is van a vallásnak, mint a szocializáció máig is egyik legfontosabb eleme, mentális egészségünk védőburkolata. Azonban az új világban megjelent a piacgazdaság, a demokrácia, és a fejlődő tudomány. Együttesen ezek - melyeket most nevezzünk liberális világrendnek - lehetőséget adtak az embereknek, hogy vallás nélkül is biztonságban és megbecsültnek érezzék magukat, illetve hogy a társadalom szociális szempontból fontos építőkövei legyenek. Miközben a keretrendszer megingott, egyértelművé vált: a hitünket nem csak egy felfoghatatlan láthatatlan kézbe és deus ex machinákba vethetjük, hanem magunkba is mind individuális, mind társadalmi szinten. A régi világ építőköveit elkezdtük újakra cserélni, a vita fő kérdése pedig inkább az, hogy ezen téglák minősége vajon jobb-e mint a korábbiaké. 

Ezt sokan vitatják és nem véletlen, hogy a konzervatív gondolkodás és a vallások kéz a kézben járnak. A konzervatív gondolkodású emberek számára a harmadik ipari forradalom előtt nem volt alternatíva (de talán a második előtt sem) - ők egy merőben másik világban nőttek fel és ez az új világ számukra nem hogy érthetetlen, de javában elfogadhatatlan is. Így a korábban a világot rendező erőket, a világvallásokat ők individuálisan részben joggal tekintik emberi fundamentumnak. Azonban nekünk, a legújabb generációknak már a hit a fundamentumunk, amihez nincsen szükségünk többé keretrendszerre. Egy másik problematika a kitaszítás: míg korábban az ember könnyen nem kívánt tagjává válhatott egy "társadalmi exkommunikációnak" ha kilógott az aktuális keretből, ez ma már nem akkora probléma: a merev keretek nélküli nyílt társadalmak tagjai esetében megvalósul, hogy az ember az lehet ami lenni akar - és ha ezt 30 évesen kezdi újra, azt megteheti komoly retorziók vagy szociális kiközösítés nélkül. Mivel a hit új keretrendszere a régi gondolkodásúak (legyen az örökölt vagy tanult gondolkodásmód) számára megfoghatatlan, így saját szemszögükből joggal kardoskodnak a régi mellett, ahol egy fabrikált istennek és szónokainak, templomainak képében az nagyon is megfogható volt számukra.

De az új társadalom istene már nem elképzelt, helyette bennünk él: az új ember nem megfogja azt, hanem viszi magában mindenhova. Már nem félünk a haláltól, hanem felemeljük az életet.

Vallás nem vész el, csak átalakul 

Viszont vannak akik megértik az új idők szavát, még ha nem is szakítanak például a keresztény beidegződéssel. Helyette új istenekként fogadják a régieket. Ott van például Izland, ahol elég jelentős a keresztény vallás átalakulása, azonban ennek nem várt tünetei vannak: mégpedig régi isteneik újra színre lépése. 973 évvel az után, hogy Izland hivatalos vallása a kereszténység lett, ismét hivatalosan elismert lett Odin, Thor, vagy Frigg templomban való imádata. Az Asatruarfelagid nevű szervezet elérte, hogy engedélyt kapjon a kormányzattól arra, hogy ezer év után először ismét templom épülhessen a skandináv isteneknek. Az Ásatrú templomot egy Reykjavikra néző domboldalba építik és úgy tervezik esküvőket és más hivatalos eseményeket is fognak benne tartani. 

A szervezet szerint nem céljuk a keresztény tradíciókkal való vita, egyszerűen Izland komplex spirituális múltjára kívánnak rávilágítani. A szervezeti vezető nem hiszi, hogy bárki hinne egy nyolclábú lovon az égben lovagló délszemű pasasban, és ezeket a történeteket poétikus hasonlatoknak, az emberi psziché és a természeti erők metaforáinak tekintik. Az Asatruarfelagid tagsága jelenleg az izlandi lakosság kicsivel kevesebb mint egy százaléka.

A csapdába ólálkodó Allah

Azonban a kereszténység európai hanyatlása egy új fajta problémával állít minket szembe: a keletkezett vallási űrbe más vallások próbálnak benyomulni. Nyilvánvalóan, a migrációs krízis előtt megkezdődött ez a dolog, és főként Angliában láthatjuk-e ennek fő tüneteit? Nem igazán. Az iszlám egy hódító vallás, mely sokkal kevésbé kifinomult módszerekkel próbálja autoritási területét kiterjeszteni, mint a kereszténység. Azonban az agresszión túl ennek valós teológiai hatása nincsen. Az emberek nemhogy nem konvertálnak iszlámra, de Európában Allah a nyílt társadalom csapdájába sétált. 

Nagy-Britanniában nem csak azt látjuk, hogy radikalizálódnak az iszlám hívei, hanem azt is, hogy nagyon sokan elfordultak vallásuktól. Azonban ezek az emberek sokkalta nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a keresztény hitehagyók: félelmükben szervezetekbe tömörülnek, és próbálják elkerülni a vallásos társaiktól eredő büntetést. Mert büntetik őket: fizikai atrocitások, zaklatások, nyilvános megszégyenítés, és vannak akik még messzebb mennek - egyesek szülőföldjükön maradt családjait is zaklatják és megalázzák. Isten bosszús arca, Allah, nem ismer kegyelmet? Angliában további probléma, hogy az iszlám vallás egy indiai formája az uralkodó, a Deobandi iskola. Ez a radikális szunnita gondolatvilág uralja az angol mecsetek és azok szónokainak körülbelül 45 százalékát. A The Times által csak "kemény vonalas szekta"-ként emlegetett közösség fő imámja ott mocskolja az európai kultúrát ahol tudja, és előszeretettel prédikál a vérontás iránti igényről. Feltehetően ez az iskola volt, ami életre hívta a tálib mozgalmat is. Ez a szekta könyörtelenül bünteti az angol vallási dezertőröket. Azonban mind több és több, az egyetemekről tanultan, egy nyílt társadalomba kilépő muszlim ébred rá arra, hogy a gyakran barbári vallásuk nem hogy felesleges, de egyenesen akadály számukra egy jó és teljes élet élése előtt. Így aztán dacolva a sária büntetéseinek árnyékával, ateistaként próbálnak továbblépni. A Maryam Namazie szekularista ex-muszlim által 2007-ben létrehozott szervezet, a Brit Ex-muszlimok Tanácsa évente mintegy 350 hitehagyó muszlimnak nyújt segítséget, hogy elkerülje az ateizmusával járó büntetéseket. Maryam úgy gondolja ez a szám csak a jéghegy csúcsa: "coming-outolni" ezzel ugyanis már önmagában is egy komoly veszélyforrás az azt tevők számára, így a többség csendben marad.

Azonban láthatjuk: az új világrendet elfogadó és propagáló nemzetek mindenkire hatással vannak. Nem keresztényüldözés van, hanem a hit reformációja - immáron nem az egyház által.

Isten sajnos újjászületett

És akkor van itt egy nagyon is valós következmény, amit mi magunk is sokan érzünk a bőrünkön. Hogy ez mivel kezdődött? Azzal, hogy valaki kimondta az első lépést az úton: 1883-ban Friedrich Nietzsche azt mondta "Isten halott". Ezzel nem valamiféle vallási támadás volt a célja. A „halott” szónak Nietzschénél és más összetételekben is – „a nagy Pán halott”, „a tragédia halott”, „a törvény halott” - hasonló jelentése és funkciója van: egy világtörténelmi korszak lezárulását jelenti be, vagy nyilvánítja ki. Az „Isten halott” kifejezés arra utal, hogy az emberiség egy új korszak előtt áll, melyet Isten halála máris útjára indított, és amely annak jegyében fog eltelni, hogy az ember nem ismer el semmilyen magasabb értéket a földi létezésnél. A fent leírtak alapján láthatjuk, ez a kijelentés tehát jóslat értékű volt. 

Isten nélkül azonban nincsenek mítoszok sem? Míg a tudomány nyújtja a legjobb magyarázatokat a materiális világ eseményeire és titkait lassan, de biztosan felfedi, értelmet nem ad neki. Emberi tapasztalataink során megannyi dologgal találkozunk, mely meg nem mérhető és a jelen tudománnyal meg nem magyarázható; annyi megismerhetetlen és titokzatos dologgal szembesülünk, hogy szükségünk van valamire, aminek segítségével mégis interakcióba léphetünk ezzel a dologgal. Így lesz a tanulatlan és tapasztalatlan, a túl sok ismeretlennel találkozó ember világba kapaszkodásának eszköze a mítosz - hisz bár az egyszerű ember megannyi dolgot nem tud megmérni, ott lesznek neki a mítoszok, melyekkel racionalizálhatja az ismeretlent. 

És Istennel együtt pedig a mítoszok is meghaltak.

Míg a tanulást, megismerést, és tudást kereső emberek a mítoszok helyett megtalálták a hitük forrását, addig ez többnyire nem így van azok közt, akik nem megismerni, hanem elpusztítani akarják az ismeretlent; akik félnek. A mítoszokkal együtt pedig a remény is meghal. Ahogy lassan, de biztosan megérti a modern, új világ embere, hogy ebben a korban már a fejlődésnek és reménynek nem tud mozgatórugója lenni Isten mítosza, úgy maradnak hátra azok, akik ezt nem értik, akik félik. Azonban ezt az űrt sokan felfedezték és magukévá tették: hamis ígéretekkel és mítoszokkal töltötték be az űrt, ami Isten után maradt. A vallások már nem adnak kielégítő válaszokat, így vannak akik magukhoz ragadják a szót. Régi politikai rendszerek és szónokaik emelik fel a régi generáció mítosz-hívőit, és minden erővel megpróbálják elnyomni és elpusztítani az új világrend hírnökeit. Mert nem ismerik, és amit nem ismer az ember, attól fél - és amitől fél azt elpusztítja. Új közösségek születtek, új remények, melyekbe a régit csomagolják. Más helyzetben ezt a lejárt élelmiszer újracímkézésnek hívjuk. Persz az éhes embernek mindegy.

Ezt láthatjuk első kézből Magyarországon, ahol a jövő hívó (és nem hívő) hangjait megpróbálják a sárba tiporni. Mert kell egy mítosz, mikor már csak az ismeretlen és a félelem maradt. A Krisztusi alakokat és nyájukat Orbánra, máshol Trumpra, Bolsonarora, Erdoganra vagy épp Le Penre és a vallást a populizmus mítoszaira és fals reményére cserélték. Az egykori ellenségképet, Sátánt is lecserélték: a neve ma nem démonok hanem liberálisok, nem pogány szörnyek hanem migránsok - a lényeg, hogy az ismeretlen Ők, célnak megfelelően bárki vagy bármi is legyen az. Olyan alakokra cserélték a hitüket elveszteni nem akarók messiásaikat, akik a letűnőfélben lévő múlt konzervatív védelmezői, akik a láng fényét rettegve oltják ki mert még olyat látnának amitől megrettennének, ahelyett, hogy azt a könyvek fölé emelnék és tanulnának. Ennek érdekében a sötét mélységeiből olyan borzalmakat halásznak elő mint például a fasizmus szörnyetege. Ennek érdekében csatasorba állítják a haldokló vallásokat, bár sötétben hagyott híveik még azt sem ismerik fel, hogy a számukra egykor vigaszt nyújtó istenük és az általa fémjelzett vallás nem több mint életlen kard a múlt ideológiai élőholtjainak kezében. Elpusztítják a tudás házait, mert több sötétben született katonára van szükségük a tudás lángja ellen. Erre a jelenségre jól rámutat az, hogy mind a Brexitnek, mind pedig Donald Trump megválasztásának igen erősen erős alapja volt mindkét esetben a protestáns keresztényként önazonosuló emberek szavazata, mint azt tanulmányok is megmutatják. Egyszerűen nem veszik észre a haladni nem merő emberek: a kommunizmus nem volt képes alternatívát nyújtani a vallás helyett, azonban most az alternatíva előbb született mint az azt megalapozó rendszer. Nem hagyhatjuk, hogy a letűnt korok fegyverhordozói ismét törzsi szintre butítsák a jövőbe lépő civilizáció embereit, és az Istennel együtt meghaló szent háború fals hitét azoknak ismét a szívükbe öltsék.

Ez hát Isten halálának a borzasztó folyománya: a bosszús Úr a teremtményét is alárántja magával a feledés homályába ha nem állunk a sarkunkra és mutatjuk meg: a tudás lángja is tud égetni.

Forrásanyagok:

https://www.theguardian.com/world/2018/mar/21/christianity-non-christian-europe-young-people-survey-religion
https://www.theguardian.com/global/2015/may/17/losing-their-religion-british-ex-muslims-non-believers-hidden-crisis-faith
https://blogs.scientificamerican.com/observations/the-u-s-is-retreating-from-religion/
https://bigthink.com/ideafeed/iceland-to-officially-worship-norse-gods-again